A vallási nevelés szemléletének megújításáért címmel készített interjút az Új Ember Sipos Edittel, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatójával abból az alkalomból, hogy a Főiskola munkacsoportjának pályázata első helyezést ért el az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága által kiírt szakmódszertani pályázaton. A hittanoktatás megújítására törekvő módszertani műhely létrehozását célul tűző program kapcsán született az interjú. 

A VALLÁSI NEVELÉS SZEMLÉLETÉNEK MEGÚJÍTÁSÁÉRT

Miért szükséges a magyar hittanoktatás megújítása, és egyáltalán szükséges-e? Honnét tudjuk, hogy az? Milyen tapasztalatok nyomán született meg ez a felismerés Önben és a munkacsoport tagjaiban?

– Igen, szükséges, és ez már legalább tíz éve nyilvánvaló. Rengeteg hitoktatói panaszt hallani ugyanis azzal kapcsolatban, hogy nem megfelelőek a könyvek, és kevés a jó minőségű segédanyag, ezért nehéz hatékonyan dolgozni. Más és más könyvekre lenne szükség a plébániai és az iskolai hitoktatásban, illetve a különböző iskolatípusokban. Számot kell vetni azzal is, hogy egyetlen iskolai osztály sem homogén: az előzetes tudás, a tanuláshoz való viszony, a figyelem és a fegyelem szempontjából egyaránt különbözőek lehetnek a gyerekek, és ez a hitoktatóktól alkalmazkodást, differenciálást kívánna meg. Ám a jelenlegi körülmények nemigen adnak erre lehetőséget. Reformra szorul a tantervi rendszer is.

Hogyan lett a pályázat ötletgazdája? Mi volt a feladata a főiskola munkacsoportjában?

– Szakmódszertani tárgyakat tanítok a főiskolán, és sok hitoktatóval vagyok kapcsolatban. A legkülönfélébb helyeken: kistelepüléseken, állami és egyházi iskolákban tanító pedagógusokat ismerek, így nagy rálátásom van erre a területre. Továbbá magam is oktatok hittant: Abaligeten, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Szent Mária Magdolna Gyakorlóiskolájában, ahol sajátos nevelési igényű és tanulásban akadályozott gyermekek is tanulnak. Ennek folytán közvetítő lehetek a hitoktatás és a felsőoktatás világa között. Ötletgazda úgy lettem, hogy szembesültem azzal: noha sok jó módszert alkalmaznak a magyar hitoktatásban, az összkép nem szívderítő, számos értékes lehetőséget csak kevesen ismernek. Az élménypedagógia, a játékok tudatos és kreatív alkalmazása nemigen nyer teret. Az élménypedagógia módszertana a tapasztalati, közösségi tanulásra épít, játékok és feladatok segítségével mély és gazdag ismereteket tud közvetíteni. Főiskolai kollégáimmal gyakran beszélgettünk arról, hogyan lehetne az általuk jól ismert teológiai területeket a katekézis nyelvére lefordítani úgy, hogy ne „miniteológia”, hanem élményt adó, megérintő hitoktatás legyen belőle. Néhány éve megismertem Franz Kett német nyelvterületen roppant elismert pedagógiai módszerét. Nagyszerű lehetőséget látok benne a magyarországi hitoktatás számára. A módszert a hetvenes években óvodai alkalmazásra fejlesztették ki, de azóta „kilépett” az óvoda falai közül, és most már a katekézis minden területén alkalmazzák. Nem oktatástechnikai újítás, hanem komplex nevelési program: a hangsúly a nevelésen van. Jó lenne, ha Magyarországon is meghonosíthatnánk, mert segítene áthidalni a hitoktatás és a vallási nevelés közötti szakadékot, amely nálunk is jellemző. Mindkét módszer, az élménypedagógia és a Kett-módszer is a személyt állítja a középpontba: aki tanul, tapasztalatokat szerez, átél, felfedez, közösségben van, alkot.

Milyen a magyar hitoktatás ma? Hogyan lehet erről átfogó képet kialakítani? Egyáltalán egységes-e ez a kép? Hiszen óriási különbségek lehetnek lelkiségek, pedagógiai irányzatok vagy teológiai beállítottság alapján. Nagyszerű és rémes példákat egyaránt sorolhatnánk.

– Valóban: „a” magyar hitoktatás nem létezik, sokféleség jellemzi az összképet. A hitoktatásról való gondolkodás ma csupán „buszmegállói beszélgetések” szintjén zajlik. Hiányoznak a szakmai fórumok, ezért a jó gyakorlatok és a rémtörténetek ugyanabban a kategóriában maradnak, nincs elég lehetőség a kreatív munkára. A jó példákról általában éppúgy nem tudunk, mint a rosszakról, nincs mit mivel összehasonlítani. Sokszor megesik, hogy akár fiatal oktatók is idejétmúlt könyveket használnak. Nem találják meg az új módszertani anyagokat, mert nehezen elérhetők számukra.

Sokféle hittankönyv létezik Magyarországon, már-már a bőség zavara jellemző ezen a téren. Rossznak tartja a rendelkezésre álló kiadványokat?

– Olyan sok hittankönyv talán nincs, de sajnos jelentős részük középpontjában a tananyag áll, nem pedig azok, akiknek közvetíteni akarjuk azt. Rengeteg ismeretet közölnek, feldolgozhatatlanul sokat. Mintha egyesítenék magukban a tankönyvet egy tanári kézikönyvvel. Baj velük az is, hogy nincsenek tekintettel a missziós környezetre, amelyben sok esetben tanítani kell, idegen a szókincsük a gyerekek számára. Jóval magasabb szintről indítanak, mint ahol a gyerekek vannak, ezért sokszor már a megértés is nehézséget jelent a tanulók számára. Melyek a hittanoktatás legfőbb hibái, tévútjai? – Leggyakrabban arra szoktam figyelmeztetni katekéta szakos hallgatóimat, hogy mindig kérdezzék meg a tanulókat az adott témáról, derítsék fel előzetes tudásukat, próbálják mindegyikük számára érdekessé tenni a tananyagot. Meséljenek a szó legnemesebb és eredeti értelmében, játsszanak, gondolkodjanak együtt a gyerekekkel. Mert a legnagyobb gondnak azt tartom, ha a tanulók kívülállók maradnak, ha egyéni ötleteiknek, kérdéseiknek nem ad teret a tanár. Mi volt a pályázat pontos témája, és milyen munka áll most Önök előtt? – Hogyan lehet megteremteni egy szakmódszertani műhely létrehozásának előfeltételeit? – a pályázatunkban ezt a kérdést válaszoltuk meg. A munka nagy része még előttünk áll. A legfőbb teendőink közé tartozik a kapcsolatfelvétel, a hálózatépítés, a tananyagfejlesztés és a jó nemzetközi példák összegyűjtése. A következő év ezzel fog telni. Reményeink szerint a létrehozott műhely működtetésére újabb pályázatot írnak majd ki. Szeretnénk, ha a műhely munkájának eredményeként országos szintű változást sikerülne elindítanunk a hitoktatás terén.

Melyek a nyertes pályázat súlypontjai?

– A kutatómunka megszervezése, a módszertani megújulás feltételeinek megteremtése, az alkotóközösségek összekapcsolása és bizonyos résztémák alaposabb kidolgozása. Ezt már korábban megkezdtük: az egyháztörténet-oktatás megújításáról konferenciát szerveztünk, és egy kiadványunk is megjelent e témában. Az élménypedagógiai és a Kett-módszerrel kapcsolatban képzéseket, a gyermekbibliák kutatásának témakörében pedig nemzetközi ökumenikus konferenciát szerveztünk. Fontos-e, hogy éppen a hittanról van szó, vagy csupán a hatékonyabb oktatás módszerét tartják szem előtt, függetlenül a tárgytól, amely akár a kémia vagy más tantárgy is lehetne? – Egy hittudományi főiskola számára értelemszerűen a hitoktatás reformja jelenti a megfelelő feladatot. Ám elsősorban nem egy bizonyos tantárgy szakmódszertanát akarjuk megreformálni, hanem a vallási nevelés szemléletének megújítására törekszünk. A hitoktatás ugyanis sok esetben az egyetlen kapocs a vallás, az egyház világa és a gyerekek, a családok között. Hiszek abban, hogy ha gazdag módszertani kultúrával dolgozó, munkájukban örömet lelő hittanárok állhatnak a gyerekek elé, akkor áttörést érhetünk el. Így a legnagyobb sikerünknek mindig azt tartjuk, ha a hittantanárok szeretnek részt venni a főiskola továbbképzésein.

 

 

Az interjú az alábbi linkre kattintva is elolvasható: 

http://www.pphf.hu/fooldal/hirtemeto/item/330-az-uj-ember-interjuja-sipos-edittel